//// //// Tatár Rózsa honlapja
Tatár Rózsa
Tatár Rózsa fejléc
 CÍMLAP   Bemutatkozás   Könyvek   Vers, novella   Rendezvények   Fórum   Elérhetőség 

Tatár Rózsa

TATÁR RÓZSA

író, drámaíró, újságíró szakmai életrajza
Rózsa

Nevem: Tatár Rózsa
Születtem: Makón
ÍRÓI Neveim: Tatár Rózsa ,   Rose Beckett

Szegeden a József Attila Tudomány Egyetem Állam és Jogtudományi Karán végeztem tanulmányaimat és avattak jogi doktorrá. Néhány évig jogászként dolgoztam, közben 1985-től külsősként tárcákat, riportokat, esszét írtam a Délmagyarország napilapba.
1987-től 1990 közepéig főállásű újságíró voltam a Tisza Volán Életképek-nél. Ez idő alatt rendszeresen publikáltam a Délmagyarországban, a Csongrád megyei Hírlapban és a Közlekedés-ben.
1990-ben jelent meg 7 részes riportsorozatom "A malenkij robotról" a Népszavában, az Életképekben és a Közlekedés c. lapban.

1990-től 2012-ig főállásban gazdasági és jogi tevékenységet folytattam, és közben írtam, publikáltam. A Szegedi Közéleti Kávéházban és a Szt. George Hotel /Bpest./ Művészeti Szalonjában irodalmi, művészeti beszélgetéseket vezettem.

2012-től szellemi szabadfoglalkozású vagyok, írással, rendhagyó történelem órák tartásával, művészeti-kávéházi beszélgetések vezetésével foglalkozom.

2017-18-as évadban és a 2018-19-es évadban MÜKÁTE /Művészeti Kávé- Teaház/ programsorozatot szerkesztettem és vezettem Budapesten, az V. kerületben, a FUGA-ban.

IRODALMI MÜVÉSZETI TAGSÁG:

  • Krúdy Gyula Irodalmi Kör: 2009-től 2015-ig
  • Művészetbarátok Egyesülete: 2009-től
  • Szegedi Írók Társasága: 2010-től
    2013-tól elnökségi tag

Díjai:

  • l989. — KSZDSZ újságírói Nívódíj
  • 2009. — III. helyezés az Aposztrof Kiadó-Corvin Müv. Ház országos novellapályázatán
  • 2010. — II. helyezés, a Somogyi-könyvtár /Szeged/ Kriminovella-pályázatán
  • 2010. — "Art - arany - díj" Cserhát Művészkör novellapályázat
  • 2020. — Cédrus Művészeti Alapítvány Nívódíja - Ady és Adél, „lázálmok” az életünkből c. monodráma/

2012-től minden évben a Belváros-Lipótváros önkormányzat Kulturális Pályázatának nyertese - rendhagyó irodalom-történelem órák tartására támogatás, A "Túléltük! Emlékezések a malenkij robotra" és "Az úri utca 5. lakói" című, a 1960-70-es évekről szóló regény alapján a belvárosi általános iskolákban.

2015. Belváros-Lipótváros önkormányzat Kulturális Pályázatán nyertes, a Belvárosi Művészeti Napokon 2 irodalmi performance támogatása.

2016. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a GULAG Emlékbizottság támogatása a "Túléltük! Emlékezések a malenkij robotra" c. kötet HARMADIK, átdolgozott kiadására.

2017-18-ra Belváros-Lipótváros önkorm. Kult. Pály. MŰVÉSZETI KÁVÉ- TEAHÁZ programsorozat megalapítására, szerkesztés-műsorvezetésére. A City tv. sugározza. 2018-19-re Belváros-Lipótváros önkorm. Kult. Pály. MŰVÉSZETI KÁVÉ- TEAHÁZ programsorozat folytatása, szerkesztés-műsorvezetés. City tv. sugározza.

Pályázati elismerések Antológiában való megjelenés formájában: 2009. 2014, 2016. évben Aposztróf Kiadó

Pályázati elismerés önálló könyvkiadás formájában:/ Kossuth Kiadó e-book regénypályázatán a legjobb 20 között kiadták "A mosolygó halott" című regényem e-book-ban, Rose Beckett szerzői névvel. 2011.


KÖNYVBEMUTATÓIM, SZERZÕI ESTJEIM
Külföldön: 3 alkalommal 2007. Dr. Székely András Bertalan művelődés-szociológus, író recenziójával - Szabadkán, Városi Könyvtár 2007. Csicsay Alajos író recenziójával - Párkányban, Művelődési Ház 2007. Varga József író recenziójával - Lendván , Városi Kultúrközpont

Magyarországon szerzői estek, könyvbemutatók 2006-tól 56 alkalommal.


TV-MŰSOR KÖNYVEIM ALAPJÁN:
1./ Az úri utca 5. lakói 60 perc /TiszaPARTy tv. Szeged, 2006./
2./ "Túléltük! - Emlékezések a malenkij robotra" 60 perc. /City tv. Bpest. 2013./


SZÍNPADI MŰVEIM:
1./ Családba zárva - dráma - egyszemélyes felolvasó színház keretében előadtam Szegeden, a Közéleti
   Kávéház rendezvénysorozata keretében 2009-ben.
2./ Amnézia - bűnügyi játék 2 felvonásban - egyszemélyes zenés felolvasó színház keretében előadtam
   Budapesten, a K-11-ben, 2015-ben.
3./ Hajnalka - dráma 2 felvonásban
4./ Ady és Adél, „lázálmok” az életünkből - monodráma 120 percben



******

PUBLIKÁCIÓS JEGYZÉKEM

NYOMTATOTT önálló kötetek Magyarországon és Szerbiában

∗ 2006-ban "Az Úri utca 5. lakói". Kiadó: ConstanS bt.

∗ 2008-ban: "Túléltük! – überlebt" cÍmmel magyar és német/nyelven jelent meg a "malenkij robot"-ról Írott riportkötetem, /fordÍtotta: Antal András/. Kiadó: ConstanS bt. – Muravidék BKKE

∗ 2010-ben "Stanari Gospodarska ulice 5." "Az úri utca 5. lakói" szerb kiadása FordÍtotta: Marta Micic, Kiadó: Dositej

∗ 2011-ben: "Zsebnovellák" cÍmmel 11 novellát tartalmazó kötet, amelyből 5 novella különféle pályázatokon dÍjat, illetve antológiában való megjelenés elismerést kapott. Kiadó: ConstanS bt.

∗ 2012-ben "Túléltük! – überlebt emlékezések a malenkij robotra" Második kiadás Muravidék BKKE és a Bubryák Stúdió Bt. kiadásában

∗ 2017-ben a "Túléltük! – überlebt" Harmadik kiadása Aposztróf Kiadó


E-BOOK önálló kötetek a Kossuth Kiadónál

  1. 1./ A mosolygó halott – regény 2012. /Rose Beckett néven/
  2. 2./ Az Úri utca 5 lakói – regény 2013.
  3. 3./ Zsebnovellák – novelláskötet 2013.

HANGOSKÖNYV
Az Úri utca 5. lakói c. regény – szerzői felolvasásban – Bubryák Stúdió Bt. 2017.

TV-MÜSOR KÖNYVEIM ALAPJÁN:

  1. 1./ Az Űri utca 5. lakói 60 perc /Party tv. Szeged, 2006./
  2. 2./ "Túléltük! – Emlékezések a malenkij robotra" 60 perc. /City tv. Bpest. 2013./

PUBLIKÁCIÓIM GYÜJTEMÉNYES KÖTETEKBEN:

2009-ben A Szegedi Közéleti Kávéház Almanachjában "Kávé... ház" tárcanovella
2009. "Betűk, szavak, mondatok 33 novella" Aposztróf Kiadó antológiája "Házassági évforduló"
     – novella III. helyezett
2010. "Az én mesém" c. mesekönyvben, a Pataky Művelődési Központ kiadásában "Mókusmese"
2010. "Dimenziók – 57 mai magyar novella" kötetben "Temetésen" c. novella /Kiadó: Aposztróf/
2011. "Szegedtől Szegedig Antológia – 2011." /Bába Kiadó/ "Házassági évforduló" c. novella
2012. Krúdy Antológia /Krúdy Gyula Irodalmi Kör/ "Kosztolányi kalapja"
2013. Krúdytól Krúdyról /Antológia, Krúdy Gyula Irodalmi Kör/ "Krúdy-negyed"
2014. Dimenziók 5 antológia, "Vallomás" c. novella
2014. Mesterek és tanítványok antológia, "A szerb-bosnyák" c. novella
2016. Dimenziók 7 - antológia – A fiók c. novella
2015. „Életszilánkok” c. antológia - Irodalmi Jelen kiadásában, „Jegyek” c. novella

FOLYÓIRATOKBAN MEGJELENT ÍRÁSAIM:

2007-ben a "Muravidék" 11. sz. folyóiratban verseim jelentek meg: Valcer a téli téren, Alkotócsend,
     Jegenyenyár
2009/6. "Kávé... ház..." – tárcanovella "Kláris" irodalmi művészeti folyóirat
2009/1. Téli temetés – novella "Kláris"
2010/3. Csicsay Alajos író recenziója "Az Úri utca 5. lakói" regényemről
2009. dec. "Marosvidék" kulturális folyóiratban: "Stenger Gizella tanárnő emlékére" próza
     "Az elmúlás" vers
2013. Kárókatona internetes folyóiratban "A jóféle pörkölthöz" vers
2014.dec. "Marosvidék" folyóiratban "A vágyott ajándék" részlet "Az Úri u. 5. lakóibó"
2018. januártól a "Családháló" internetes folyóiratban folytatásokban megjelent a teljes Túléltük!
      Emlékezések a malenkij robotra kötetem.
2018. aug. Magyar Napló – El nem adott emlékek, Fénykép hátirat nélkül, Csirkemáj – kisprózák
2019. ápr. Irodalomismeretben: „Kis ablakok” és „A tökéletes szépség”
2019. dec. Napút Online: Ady és Adél, „lázálmok” az életünkből

 
  KÖNYVAJÁNLÓ

Zsebnovellák Zsebnovellák borító
Az Úri utca 5. lakói Úri utca borító
Az Úri utca 5. lakói Úri utca szerbül borító
Túléltük Túléltük borító
Túléltük Überlebt borító

A mosolygó halott Mosolygó halott borító
 
 
Tatár Rózsa 2013.         Minden jog fenntartva!         >>Impresszum<<